Átkelés a Jordánon
Mezei Horváti M. Attila

Ekkor monda Józsué Izráel fiainak: Járuljatok ide, és halljátok meg az Úrnak, a ti Isteneteknek szavait! És monda Józsué: Ebből tudjátok meg, hogy az élő Isten van köztetek, és hogy kétség nélkül elűzi előletek a Kananeust, a Khitheust, a Khivveust, a Perizeust, a Girgazeust, az Emoreust és a Jebuzeust: Íme az egész föld Urának frigyládája előttetek megy át a Jordánon! (Józsué 3:9-11)

Mózes halála után Isten Józsuét bízta meg azzal, hogy a népet Kánaánba, az Ígéret földjére, vezesse. Józsué elvállalta a nagy feladatot. Az első intézkedése az volt, hogy felkészítette a népet a tovább indulásra, kiadta a parancsot, hogy mindenki útravalót készítsen, mert napokig fognak megállás nélkül  vándorolni. Ezután mondta el azt a beszédet, aminek egy részét halljuk most mi is. Józsué Istenre irányítja a nép figyelmét. Isten továbbra is jelen van, Isten nem hagyta el őket, és ezután is védeni fogja őket. Az élő Isten van jelen és Ő az, aki valójában vezeti a népet, elűzi az ellenséget Kánaánból, előttük megy át a Jordánon.
Ebből a beszédből megtudjuk, hogy Isten nem hagyta magára Józsuét amikor rábízta a népet. Ezt nekünk is tudnunk kell. Isten minket sem hagy el soha. Ha úgy érezzük, hogy túl nagy teher gondoskodni azokról, akiket Isten ránk bízott, akkor jusson eszünkbe, hogy nem vagyunk magunkra hagyva, Isten mellettünk áll, segít legyőzni a gondokat, a nehézségeket. Ő megy át előttünk a veszélyek, a szenvedések  Jordán vizén és nem hagyja, hogy elsodorjon bennünket az ár. Csak föl kell nézni reá, hinni kell benne, el kell fogadni őt. Mennyi szenvedés származik abból, hogy az emberek nagy többsége nem gondoskodni akar azokon, akiket Isten reábízott, hanem uralkodni. Nem  szolgálni akar másoknak, hanem azt akarja, hogy neki szolgáljanak. Isten azt várja, hogy az erősebb, a gazdagabb segítsen a gyengébben, a szegényebben. A valóságban az történik meg, hogy az erősebb kiszolgáltatja magát  a gyengébbel, a gazdag igyekszik még jobban meggazdagodni, még jobban kihasználni a szegényebbet. Nem a mások szeretete, megsegítése a cél, önzés és kegyetlenség uralkodik a világban.
Mennyivel szebb és jobb lenne az élet, ha mind olyanok lehetnénk mind Józsué, ha Istenre hallgatnánk és Istenre bíznánk magunkat, hogyha meglátnánk, hogy itt van közöttünk az élő Isten, az egyedüli aki védelmez és megtart, és nem mi, hanem ő uralkodna.
Józsué lett a vezér, és ő Istenhez imádkozott, Istenre hallgatott. Isten rendelése szerint mentek a papok a nép előtt, és vitték a frigyládát. Istenbe vetett bizalma nem volt hiábavaló. Amikor a papok lába a vízbe ért, csoda történt. A felülről folyó víz megállott és ami a frigyládától lejjebb volt, az lefutott. Így a nép száraz lábbal kelt át a Jordánon. Mikor a papok is átjöttek és kiléptek a Jordán medréből, a víz ismét folyni kezdett. Így vezette át Józsué a népet Isten segítségével a Jordánon.
A mi mindenkori kérdésünk az, hogy aki a Magyar népet vezeti, hallgat-e Istenre? Isten nevében vagy pedig saját nevében vezeti az országot? Most ne Gyurcsány Ferencet elemezzük, hagyjuk, hogy ezt ő maga tegye. Nézzünk inkább első királyunk felé, aki valóban Isten segítségét kérte a kormányzáshoz. Pogány népünket Istenhez vezette, meglátta, hogy ez az egyedüli útja a megmaradásnak. Halála előtt Isten Anyjának, Szűz Máriának ajánlotta fel az országot. Így lett Magyarország az övé, s Ő elfogadott minket. Nem csoda, hogy annyi szenvedésen ment és megy keresztül ez az ország, hogy még a himnuszunk is erről szól, hiszen így Jézus Krisztus testvéreivé lettünk, társai a szenvedésben, kereszthalálában. Pál apostol arról beszél, hogy aki vele együtt meghal, aki részese halálának, az részesévé lesz feltámadásának is. Hiszünk mi is Magyarország föltámadásában. Nem azt értjük ezalatt, hogy helyreállnak a régi,földrajzi határaink, hogy  lesz ismét nagy Magyarország.  Jézus országa sem e világból való, feltámadása sem a régi, test és vér szerinti megelevenedés. Magyarország feltámadása a lelki test feltámadása kell legyen. A világ bármely részén élő minden magyarok egy népként való összetartozása, amelyben szeretjük és megértjük egymást, függetlenül attól, hogy ki él Erdélyben, a Vajdaságban, vagy bármely elszakított tartományban, Amerikában, Ausztráliában vagy bárhol a világon, és tekintet nélkül arra, hogy kinek mi a világnézete. Olyan szeretetben, amely befogadja mindazokat, aki magyarnak tartják magukat, legyen az zsidó, vagy roma vagy bármilyen származású. Sokan idegenkednek ettől a gondolattól, azt mondják, hogy csak a magyar legyen magyar, de ki az aki ennek a követelménynek megfelel? Az idők folyamán beolvadt népünkbe kun, török, tatár, német, s még annyi más, hogy valóban tiszta magyar talán már nincs is. Igaz, hogy van erkölcsi felfogásban, gondolkozásunkban különbség, de ha megnézzük, amikor IV Béla befogadta a kunokat, azok is egészen más erkölcsi normák szerint éltek, nem ismerték a magánvagyon fogalmát, levadászták a háziállatokat, letarolták a letelepedett magyarok kertjeit, megművelt földjeit, de végül is beolvadtak a magyarságba. Keresztyénekké lettek, megváltoztak, részévé  lettek a magyar népnek. Nem gyűlölni, megverni, lenézni kell őket, hanem segíteni, elnézőknek lenni, megértéssel fogadni.
Ne feledjük, nehéz az út, de Isten velünk van, segít minket, csak hinni kell benne és követni őt. Isten soha el nem hagy, előttünk megy és utat készít számunkra, Szent Fia a Krisztus által örökéletre és feltámadásra vezet bennünket. Ámen