Parancsola azért Józsué a nép elöljáróinak, mondván: Menjetek által a táboron, és parancsoljátok meg a népnek, mondván: Készítsetek magatoknak útravalót, mert harmadnap múlva átmentek ti ezen a Jordánon, hogy bemenjetek és bírjátok azt a földet, a melyet az Úr, a ti Istenetek ád néktek birtokul.(Józsué 1:10-11)
Az elmúlt vasárnap történetének folytatását halljuk. Józsué elvállalja a nagy feladatot, hogy népét bevezeti arra a földre, a melyet Isten nekik adott. Első dolga felkészíteni a népet az indulásra. Parancsot ad a nép elöljáróinak, hogy menjenek át a táboron, és szóljanak mindenkinek, készítsenek útravalót, mert három nap múlva indulni kell, át kell menni a Jordánon és birtokba kell venni az Istentől kapott földet.
Ez az első intézkedése Józsuénak. Indulni kell, és ha elindulnak, akkor menni kell, nem lehet majd megállni, ennivalót készíteni. Éppen ezért, mindenki készítsen útravalót, mindenki tarisznyáljon fel, hogy senki éhen ne maradjon.
Így van ez mindig. Ha elindultunk egy úton, menni kell. Nem lehet megállni, nem lehet visszafordulni. Még akkor sem, ha veszélyes folyó, a szenvedések, megpróbáltatások sebesen folyó áradata állja el utunkat. Előbb-utóbb odaérkezünk a halál folyóhoz, és ott sem lehet megállni. Sem mi, sem szeretteink, sem senki más.
Józsué népét felkészíti a hosszú útra. Mint a mesében, mikor a szegény házaspár gyermeke elindul szerencsét próbálni és az édesanyja úgy készíti fel az útra, hogy hamuba sült pogácsát tesz a tarisznyájába. Az  a hamuba sült pogácsa az édesanyai szeretetet jelképezi. Bármennyit is lehet belőle enni, soha el nem fogy. Az édesapa vándorbotot ad fia kezébe, az meg az édesapa védelmező szeretete. Milyen jó dolga van a mesebeli gyereknek, hogy ennyire szeretik. Milyen jó ennek a vándorló, hazátlan népnek, hogy olyan vezetője van, aki szereti őket, aki felkészíti őket az útra, táplálékukról, védelmükről gondoskodik.
Amikor elindulunk, amikor körülvesznek a nehézségek, megpróbáltatások, a veszélyek és a félelmek, akkor mi is meglátjuk, hogy milyen jó annak, akinek van útravalója. Nagy dolog az, ha tarisznyánkban ott van az a hamuba sült pogácsa, az az édesanyai  szeretet, amit otthon talán nem is tudtunk értékelni igazán, de a messze idegenben a legdrágább kincsünk, életet adó táplálékunk lesz. De ott kell, hogy legyen kezünkben mindenkor Isten Igéje, a vándorbot is, amely mindenkor védelmez és megtart.   Milyen jó annak, akinek olyan gyermekkora van a tarisznyájában, amiből mindig erőt meríthet, és aki megkapta a mennyei útravalót is, Jézus Krisztus szeretetét. Ugyanakkor milyen szomorú annak a sorsa, aki ha visszaemlékezik, csak szeretetlenség, meg nem értés, veszekedések, avagy éppen verések jutnak eszébe. A rossz emlékek még keserűbbé, elviselhetetlenebbé teszik az életet.
Miért van az, hogy egyre több és több a megkeseredett szívű ember? Miért van az, hogy annyian indulnak el úgy, hogy nem készítenek útravalót? Aki útravaló nélkül indul, annak előbb-utóbb éhen kell halnia. Ha erre gondolunk, akkor megértjük azt, hogy miért nem csak kérte Józsué, hanem parancsolta azt, hogy mindenki készítsen útravalót. A mi számunkra is parancs, az élet parancsa, hogy legyen útravalónk, másképp elveszünk.  Akinek csak rossz emlékei vannak, akit otthonról nem tarisznyáltak fel, Isten azoknak is lehetőséget ad. Készítsetek magatoknak útravalót! Jó, ha otthonról van útravaló, de minden Istentisztelet is olyan alkalom, amikor felcsomagolunk, és úgy indulunk tovább. Ez az Imaterem is lehetőség arra, hogy aki ide betér felcsomagoljon. Imáinkkal  meríthetünk bátorítást, buzdítást, jókedvet. Kapcsolatba lépünk Istennel és Ő feltölt életerővel, energiával. Megvigasztal, letörli könnyeinket. Ha meghalt szeretteinkről emlékezve bánatos a szívünk, megtanítja örökkévaló országát, az örökkévaló életet és a feltámadást. Ámen.