Ne szeressétek a világot,se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti,nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is, de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. (I János 2:15-17)

Adventben vagyunk, karácsony megünneplésére készülődünk. Kigyúlnak a karácsonyi fények, valósággal megszépülnek a városok, települések a felragyogó fényözönben. Azonban nem csak erre a külső fényre van szükségünk, ha igazi karácsonyt akarunk, hanem mi, az  emberek is,   meg kell , hogy változzunk. Jobban oda kell, hogy figyelnünk egymásra, több kell, hogy legyen a megértés, a jó szó. Fel kell, hogy gyúljon a karácsonyi fény a szívünkben is. A körülöttünk felgyulladó fények forrása az elektromos áram. Fordítunk a kapcsolón és kigyullad a díszvilágítás. Jó volna, ha elfordíthatnánk azt a kapcsolót is, ami felgyújtja a szívünkben, lelkünkben is a megértést, békességet, szeretetet. Sajnos be kell lássuk, hogy habár próbálkozunk és mindent megteszünk érte, mégsem sikerül igazi karácsonyt ünnepelni. Az Ige üzenete számunkra az, hogy hiábavaló minden igyekezetünk, soha nem lehet igazi karácsonyunk, ha nincs meg bennünk az Atya szeretete, mert az Atya szeretete abban nyilvánul meg, hogy nekünk adja egyetlen fiát , Krisztust. A karácsony nem lehet más, mint az Atya szeretetének a megszülető Krisztusban való elfogadása. Ezen az ünnepen minden másról megfeledkezve csak Krisztusra szabad nézni , benne kell gyönyörködni, és minden világosság, békesség, megértés, szeretet belőle kell kiáradjon, belőle kell fakadjon.  Aki  nem őt szereti, hanem a világot, annak nem lehet igazi karácsonya. Nehogy azt gondoljuk, hogy Isten megtiltja a világ szeretetét, hiszen Isten maga helyezett  bele minket ebbe a világba s nekünk ebben a világban kell élnünk. ennek a világnak anyagi javaival, étellel, itallal, ruházattal és egyebekkel tartjuk fenn életünket. Jézus maga is hús-vér testben született meg karácsonykor, és Ő sem vetette meg a világot. Kenyeret adott az éhezőknek, a vizet borrá változtatta a kánai menyegzőn, testi betegségeket gyógyított. Együtt evett tanítványaival. A világi hatalmat is elismerte, hiszen azt tanította, hogy meg kell adni a császárnak, ami a császáré, de ugyanakkor azt is tanította, hogy Istennek is meg kell adni, ami az Istené.
Amikor az Ige azt mondja, hogy ne szeressük a világot és amik a világban vannak azt úgy kell értenünk, hogy ne szeressük az e világiakat Isten nélkül, Tőle elszakítva, a benne való hit nélkül, őt megtagadva. Hagyjunk fel az Istenről megfeledkező életfolytatással, a hitetlenséggel, mert aki ilyen életet él, abban nincs ott az Atya szeretete, abban nem lehet ott Krisztus. A továbbiakban az Ige három dologban mutatja meg, hogy mi a világ szeretete, a világias, Istenben való hit nélküli élet. Az egyik, a test kívánsága szerint való élet. Az igazi keresztyén ember tudja, hogy a test kívánságait is Isten törvényeinek kell alávetni. Test szerint is az isten kijelentett törvényei szerint kell járnunk, egymás iránti szeretetben, mások javára munkálkodnunk. A test kívánságaiban járó ember nem mások iránti szeretetben jár, hanem a maga kívánságainak akar érvényt szerezni, önmagának, az önzésnek, a test szenvedélyei kielégítésének él.
A test kívánságai mellett a szemek kívánsága a világ szeretetének a második jele. Isten azért adta a szemet, hogy azzal gyönyörködjünk abban a világban, amit Ő oly szépnek teremtett. A szem segítségével végezhetjük munkánkat, és annak segítségével láthatjuk meg embertársainkat, azokat is akik segítségre szorultak, akik szegénységben, bajban, nyomorúságban vannak. Az Isten nélkül való ember a szem kívánságainak él. A szem kívánsága mindaz, ami ellenkezik Isten akaratával és ami bennünket a gonoszság, a bűn útjára vezet. A szem gonosz kívánsága a világ szeretetének második jele.
A harmadik dolog, az élettel való kérkedés, ami alatt azt kell érteni, hogy az életünkkel, testi lelki adottságainkkal  és mindenünkkel amink van úgy dicsekedünk, mint ami saját érdemünk. Magunkkal kérkedünk, sem Istennel sem a másik emberrel nem törődünk, csak önmagunkkal. Az ilyen ember csak a világot szereti, és nincs más gondja, csak az, hogy minél több örömöt, gyönyörűséget szerezzen magának, minél több haszonra és diadalra tegyen szert, minél többet ragadjon ki mások kezéből a maga javára.
A világ Isten nélkül való szeretete okozza a mi minden nyomorúságunkat. Minél több a hitetlen ember, annál nehezebb az Atya szeretetében járni, Krisztus szerinti életet élni. A mások gonoszsága a mi életünkre is kihat, hiszen minél több az ilyen ember, annál inkább megromlik a világ körülöttünk. Észre kell vennünk, hogy azért nincs valódi karácsonyunk, mert igaz, hogy magunkban és másokban sok a keresztyéni érzés és gondolat, és van keresztyén egyházunk, világnézetünk, vannak keresztyén szokásaink, keresztyén műveltségünk, de magával  Krisztussal  egyre kevesebb az élő kapcsolatunk. Azért nem sikerül a karácsonyi ünnepünk, mert nem Krisztushoz jövünk, nem az Ő bölcsőjét akarjuk körül állni, nem őt akarjuk imádni, nem arra törekszünk, hogy életünk részévé, újjászülőjévé, megmentőjévé legyen. Sokkal inkább magunkra nézünk, magunkat akarjuk ünnepelni, vagy gyermekeinket, esetleg jótékonysági akciót látunk a karácsonyban, és aztán csodálkozunk, hogy ha ez a karácsony sem változtat semmin, minden marad a régiben.
Lássuk meg végre, hogy a karácsony Krisztus születésének ünnepe. Akkor gyúltak ki az első karácsonyi fények, mikor ő megszületett. Felragyogott a betlehemi csillag, a sötétségben ülő emberek számára  fény ragyogott alá Isten megnyílt egeiből, angyalok énekeltek és angyal hirdette a  pásztoroknak, hogy Isten ígérete beteljesedett, aminek a jele a jászolbölcsőben szendergő kisded. A pásztorok odamentek Jézushoz és leborultak előtte. Ők rájöttek, hogy a karácsonyi csoda középpontja a megszületett gyermek. Nélküle nincs értelme a csillagnak és semmi egyébnek. Nélküle nincs értelme, ma sem lehet értelme a karácsonynak. Ámen.