25. A Jézus keresztje alatt pedig ott állottak vala az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére, Mária, a Kleofás felesége, és Mária Magdaléna. 26. Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll aző anyja és az a tanítvány, a kit szeret vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad! 27. Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az órától magához fogadá azt az a tanítvány. (Ján.23:25-27)
A Jézus keresztjét körülvevő sokaságban, , a kegyetlen, szívtelen nézők között, akik szidalmazzák,  csúfolják őt, van egy kis csoport, amelyik vele együtt szenved, mert szeretik őt. Nem nagy csoport. Mindössze 4-en vannak, s ebből 3 asszony. Mindhármukat Máriának hívják. Maga a nevük is mintha kimondhatatlan fájdalmukat fejezné ki, mert ez a név összefüggésben van a „mára” szóval, ami azt jelenti „keserűség”. Ez a három asszony és egyetlen tanítvány, János, akit úgy ismerünk, mint a szeretet apostola,  tartott ki mindvégig Jézus mellett. A többiek félelmükben elfutottak, elszéledtek. Ők ott állnak a kereszt alatt, gyászolnak, és sírnak keservesen.
Mária, a Jézus édesanyja, és János az utolsó percig ott vannak a kereszt alatt. Ott vannak a test levételénél, a temetésen, és elsők a sírnál húsvét vasárnapján. Ez az ő állandó jelenlétük bizonyítja, hogy az igaz szeretet soha, semmitől meg nem futamodik, hűségesen kitart nem csak a jó napokban, hanem mindig, bármilyen veszélyben, betegségben, halálban. Az igaz szeretet mindent legyőz, még a halált is.
Jézus tekintete nem kerüli el ezt a kis csoportot, az őt szerető lelkek kis szigetét a dühöngő sokaság tengerében. Édesanyja és a szeretett tanítvány kerül figyelme középpontjába. A keresztfának kínjai közé tartozik az is, hogy a halál elszakítja őt mindazoktól, akiket szeretett. Legfőképpen édesanyjára gondol, aki magára marad, akinek nem lesz többé fia, mert ő már nem lehet mellette. A kereszten haldokló Jézus szívébe belehasít a fájdalmas kérdés, ki fogja gondját viselni  szeretett édesanyjának? És erejét összeszedve odakiált anyjának és szeretett tanítványának. Ez Jézus harmadik kiáltása, amely a gondoskodó szeretet megnyilvánulása. A magára maradó édesanyának, Máriának, gondviselőt, Jánosnak pedig édesanyát ad.
Jézus keresztje alatt senki sem lehet magányos, árva. Az ő parancsa mindenkor az, hogy ne maradjanak gondviselő nélkül az édesanyák, édesapák,  ne maradjanak egyedül és elhagyottan a gyermekek, a fiatalok. Milyen szomorú dolog, hallani, hogy Magyarországon annyi a magára hagyott idős ember, hogy tele vannak az idősgondozó otthonok, a kórházak beteggondozó részlegei, és még így is rengetegen várnak segítségre, mert idősek, betegek, elhagyottak, és magukra maradottak. De nem csak az idősekkel van gond. A mai rohanó élet egyik fájdalmas következménye az elszigetelődés. Nincs időnk mások számára, nincs időnk rokonságra, barátokra, már saját szüleinkre, gyermekeinkre sincs időnk. Ideje lenne változtatni, meghallani és meglátni Jézust és megtanulni tőle azt, hogy ne a pénznek, kényelemnek, önzésünknek éljünk, mert az igazi boldogság abban van, hogy egymásra találunk, szeretjük és védjük egymást, gondját viseljük másoknak és minket is szeretnek és gondunkat viselik mások. Legfőképpen vigyázni kell gyermekeinkre, szüleinkre, de vigyáznunk kell másokra is, idősekre, fiatalokra egyaránt.
Jézus úgy tudott szeretni minket, hogy életét adta érettünk. Ott kell kezdenünk, hogy elfogadjuk szeretetét, és hogy mi is szeressük őt, mert ha szeretjük, akkor mi is ki tudunk tartani mellette, mint Mária és János. Akkor reánk tekint a keresztről, és képessé tesz minket arra, hogy egymást gondozzuk és szeressük.

Ámen