Jézus ötödik kiáltása a kereszten
Mezei Horváti M. Attila

Ötödik kiáltás
28. Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom! 29. Vala pedig ott egy ecettel teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg ecettel, és izsópra tévén azt, oda vivék az ő szájához. (Ján.19:28-29)
„Somjúhozom”. Ez Jézus ötödik jajkiáltása. Elfogták, egyik kihallgatásról a másikra hurcolták, míg végül Pilátus halálra ítélte. Utána megkorbácsolták, töviskoronát nyomtak a fejébe, hurcolnia kellett a nehéz keresztfát a Golgotára, ott megfeszítették, sebeiből patakzik a vér, szörnyű kínok között szenved. Arra gondolunk, hogy mindezek után nem csoda, hogy vizet kér. Azonban Jézus nem olyan szomjúságról kiált, amit vízzel lehetne oltani. A negyedik kiáltásban azért szenvedett, mert Isten elhagyta őt. Az Ő szomjúsága az Istentől való elhagyatottságból fakad. Isten nélkül maradt, és mivel az élet Istentől van, Isten nélkül nincs más csak a halál.
A szomjúság érzete valójában mindenkor abból fakad, hogy az életünk veszélyben van. Ezért van az is, hogy vízre szomjazunk, mert testünknek nap mint nap vízre van szüksége, és anélkül elpusztul. Tévedés azonban általánosítani, és azt mondani, hogy az szomjas, aki vizet kér, mert például a vízbefúló ember levegőre szomjazik, és nagyon sokszor szomjúságot érzünk, de hiába isszuk a vizet, az nem oltja szomjunkat, mert nem vízre szomjazunk. Csak érezzük a szomjúságot, és nem jövünk rá arra, hogy valójában Istenre szomjazunk, mert elhagytuk őt, és mivel nincs ott életünkben, szomjazzuk a szeretetet, a megértést, a jóságot, a békét, a vigasztaló szót, és mindent amire lelkünknek, de amire igazából testünknek is szüksége van, ha élni akarunk és nem meghalni. Az emberek nagy többsége azonban másképpen akarja szomját kielégíteni. Van aki evéssel, ivással, s ennek a következménye, hogy annyi az elhízott, túlsúlyos ember, meg hogy annyi életet tesz tönkre az alkohol, a drogok. De van aki azt gondolja, hogy a benne lévő szomjúságot a pénz, a gazdagság csillapítja, vagy utazások, kalandok, élvezetek, és még sorolhatnánk a lehetőségeket, de ezek egyike sem igazi megoldás, mert ahelyett, hogy kielégítenék, még fokozzák azt. Hajszolják az embert, felmorzsolják életerejét, és őrületbe, mélységekbe, halálba kergetnek.
Jézus tudja, hogy ő azért szomjazik, mert Isten elhagyta őt. Magára maradt, de nem retten vissza,  s emberi testében elhordozva bűneinket megfizet azokért. Szomjazik érettünk, helyettünk, hogy megszerezze számunkra az örök élet vizét.
A kereszt alatt álló emberek, mikor hallották Jézus kiáltását, mérgezett ecetbe szivacsot mártottak, és azt adták neki. Ezt adja mind a mai napig a világ a szomjazóknak. Mérgezett ecetet. Látszólag talán minden megtalálható ezen a földön, ami szomjúságunkat olthatná, de ha azokat nem Isten adja nekünk, ha azokat nem az élet megtartása érdekében használjuk, akkor azok mérgezett ecetté válnak,és megsavanyítják, megmérgezik életünket. Jézus azt mondja a samáriai asszonynak, hogy Ő olyan vizet ad neki, amelyből aki iszik, soha többé meg nem szomjúhozik. Valójában a Szentlelket adja a szomjúhozóknak, hogy Lélek által Isten gyermekeivé, országának részesévé legyenek. Nekünk is erre a vízre, az örök élet vizére van szükségünk. Egyedül ez olthatja minden szomjúságunkat, erre az erőre van szükségünk, a Szentlélekre, aki egyenlő örök Isten az Atyával és Fiúval. Életet ad, életre vezet. Csak úgy lehet a mienk, ha elfogadjuk Jézus Krisztus érettünk hozott áldozatát, ha szomjúságunk az Ő szomjúsága, mert arra szomjúhozunk amire Ő. Istenre, Isten országára, Isten örökkévaló szeretetére.
Ámen