Zakariás és az angyal
Mezei Horváti M. Attila

Imádkozzunk: Szent házadba jöttem Atyám, Szentlelked áldását add rám, Tanítsd, neveld hű gyermeked, Hogy mindig tiéd lehessek. Ámen.

Heródes király idejében élt Jeruzsálemben egy Zakariás nevű pap, az ő feleségével, Erzsébettel. Mindketten igaz emberek voltak, mindig igyekeztek betartani Isten parancsolatait, rendeléseit. Békességben, szeretetben éltek és csak az volt az ő nagy szomorúságuk, hogy nem született gyermekük.
Az emberek tisztelték Zakariást, mivel pap volt, a papok pedig Isten kiválasztott, szent emberei voltak. Csak ők mehettek be a templomba, csak ők állhattak Isten színe elé. Azt is kell tudnunk, hogy az egész országban egyetlenegy templom volt, Jeruzsálemben, csak ott mutattak be áldozatot Istennek. Más településeken a zsinagógák voltak és ott nem papok szolgáltak, hanem a rabbik. Így aztán, ha valaki valamilyen ajándékot, áldozatot akart bemutatni Istennek, akkor bárhol lakott az országban, fel kellett menjen a fővárosba, Jeruzsálembe. A templomot egészen másként kell elképzelni, mint amilyenek nálunk vannak. Nemcsak egy épület képezte, hanem három udvara is volt. A belső udvarba és a templomba csak a papok léphettek be, a második udvar a hívő zsidó emberek számára készült, a harmadik udvarba az idegenek is bemehettek. A harmadik udvar fallal volt körülvéve és kapukon lehetett oda bemenni. Ebben a szép, nagy templomban volt pap Zakariás. Minden nap ott volt a templomban és végezte a papi teendőket. A templomhoz egész sor melléképület tartozott, amelyekben a szertartások elvégzéséhez szükséges anyagokat tartottak. Itt tartották a különféle papi öltözeteket, az égőáldozatokhoz szükséges tüzelőanyagot, a vizet és a vízhordáshoz szükséges edényeket, a papok itt készültek fel a szolgálatok elvégzésére. Imádkoztak, rituális tisztálkodási szertartáson mentek keresztül, és egyéb vallásos ceremóniákat végeztek. Zakariásnak az első dolga az volt, hogy bement abba a kis cellácskába, fülkébe, ami az ő számára volt kijelölve, elvégezte a tisztálkodási szertartást, és magára vette a papi öltözetet. Mindig meghatódott, mikor magára öltötte ezt a csodálatos ruházatot, amit nem ember tervezett, hanem maga Isten parancsolta meg, hogy azt miből és hogyan kell elkészíteni. Senki a maga ruhájában nem állhatott felséges színe elé, s ha valaki azt megtette, halálnak halálával halt meg. Ezt az öltözetet csak a papok vehették magukra, érthető tehát, hogy ezért is, csak ők mehettek be a templomba.
A papok a templom udvarán tartózkodtak. Ott vették át az ajándékokat, áldozati álatokat, amit a hívő emberek hoztak. Az udvaron volt a nagy égőáldozati oltár. Amikor valaki bárányt, vagy galambot, vagy egyéb áldozati állatot hozott, ott áldozták meg.
A templomba naponta egy pap mehetett be. Így aztán, sorban, minden nap más-más pap ment be, hogy szolgálatot végezzen Isten előtt.
Egy alkalommal, mikor ismét Zakariásra jutott a sor, csodálatos dolog történt. Belépett a hatalmas templomajtón az előcsarnokba. Innen a szentélybe jutott. A falak arannyal voltak bevonva, minden csillogott a fényben, amit a hétágú gyertyatartó árasztott. A hétágú gyertyatartó lámpái mindig égtek, és Isten hét szemét jelképezték, amelyek mindenhol ott vannak a világban. Isten mindent lát. Látja a bűnöket, belát a szívek mélyébe, így még a bűnös gondolatokat, érzéseket is látja. Előtte semmit el nem lehet titkolni. A hétágú gyertyatartóval szemben állt az aranyasztal, amelyre 12 áldozati kenyér volt helyezve. Ezen az asztalon volt még az italáldozat bemutatására szolgáló aranykorsó az aranykelyhekkel, az aranytálak a kenyerek hordozására és ezen az asztalon voltak az aranycsészék a füstölőszerek számára. Zakariás átment a hétágú gyertyatartó és az aranyasztal között és megállt az illatáldozati oltárnál, amelyik ott állt középen, a hatalmas kárpit előtt, amelyik a szentek szentjét elválasztotta a szentélytől. Felvette az aranycsészéket a füstölőszerekkel, és készült, hogy bemutassa az illatáldozatot. Feltette a füstölőre a jóillatot árasztó tömjént, és meggyújtotta azt. Az Illatos füst kezdett szétterjedni a templomban, és ő el akarta kezdeni az imádkozást. Abban a pillanatban, az oltár jobb oldalán, egy angyalt pillantott meg.
– Jaj, végem van, biztosan valamit rosszul végeztem, meghalok! – kiáltotta – könyörgök, ne büntess, Istenem!
Így félt, és rettegett, de az angyal nem bántotta, hanem bíztatta, hogy ne féljen, Ő nem azért jött, hogy büntessen, hanem Isten üzenetét hozza, mert Isten meghallgatta kérésüket és gyermekük fog születni.
Zakariás azonban nem hitte el, hogy felesége gyermeket fog szülni, még nevetett is, hogy ő már igen vén, és a felesége is olyan idős, hogy nem tud gyermeket szülni.
Az angyal, akit Gábrielnek hívtak, nagyon megharagudott, mikor látta, hogy Zakariás nem hisz neki.
–    Mivel nem hittél nekem megnémulsz, és addig nem tudsz majd megszólalni, míg a jóslat be nem teljesedik! – kiáltotta haragosan, és azzal eltűnt.  Zakariás bemutatta az illatáldozatot és azután kiment a templomból. A templomajtóban imádkoznia kellet volna a népért, de hiába várták, hogy imádkozzon, nem tudott megszólani, csak integetett. Végül rájöttek, hogy valami történhetett vele a templomban, azért nem tud imádkozni. Valóban, a büntetés beteljesedett, Zakariás megnémult.

Feladat: olvassuk el a Bibliában a történetet. Lukács ev. 1 rész 5-25

Imádkozzunk: Szent házadból megyek Atyám, Szentlelked áldását add rám, Tanítsd, neveld hű gyermeked, Hogy mindig tiéd lehessek. Ámen.