Simeon és Anna próféta
Mezei Horváti M. Attila

Imádkozzunk: Szent házadba jöttem Atyám, Szent Lelked áldását add rám. Tanítsd, neveld hű gyermeked, hogy mindig tiéd lehessek. Ámen.

A karácsonyi történetből tudjuk, hogy Mária és József a népszámlálásra Betlehembe kellett menjenek. Ott született meg a gyermek, a város szélén levő istállóban, mivel annyian jöttek a városba a népszámlálásra, hogy máshol nem találtak szállást. Nemsokára beköltöztek a városba. Nyolc nap elteltével körülmetélték a gyermeket és a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte őt. A Jézus név azt jelenti zsidó nyelven, hogy megváltó, szabadító. Körülbelül 2 évig laktak Betlehemben. Ezt onnan tudjuk, hogy a Biblia szerint Heródes két év elteltével ölette meg a kisdedeket Betlehemben és annak környékén. Ekkor jelent meg az angyal Józsefnek, álmában, és ekkor menekült Egyiptomba. Egészen addig ott éltek Betlehemben, és nagyon boldogok voltak, hogy Isten megáldotta őket a kis Jézussal. Izraelben mindenki Isten áldásának tartotta a gyermeket, és mindenki kötelességének tartotta, hogy a Mózes törvénye szerint fiúgyermekért 33 nap, leánygyermek esetében 60 nap elteltével felvigye az újszülöttet Jeruzsálembe, hogy bemutassa Istennek. Ilyenkor áldozatot mutattak be a templomban. A gazdagok egy egyéves bárányt áldoztak, a szegények egy pár gerlicét, vagy két galambfiat. Mária és József is felvitték a gyermeket Jeruzsálembe, és mivel szegények voltak, egy pár gerlicét áldoztak az oltáron. A templomban különleges dolog történt velük. Alighogy bementek, odajött hozzájuk egy ember, akit Simeonnak hívtak. Mindenki ismerte ezt az embert, mivel mindig ott volt a templomban és azt várta, hogy odajöjjön az, aki az Úrnak Krisztusa. (Krisztus görögül azt jelenti FELKENT. A királyt, a főpapot és a prófétát kenték fel szent olajjal) Simeon már nagyon idős volt. Szent embernek tartották, mert a Szent Lélek volt rajta és addig meg nem halhatott, míg meg nem látja a Krisztust. Ez az agg Simeon karjaiba vette a gyermeket, és örvendezve így imádkozott Istenhez: “Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a Te beszéded szerint, békességben: mert látták az én szemeim a te üdvösségedet.” Miután imádkozott megáldotta őket és Máriának megjövendölte, hogy a gyermek szenvedni fog, de az ő lelkét is átjárja a szenvedés, “az éles tőr”.
.    Volt egy prófétaasszony is a templomban, Anna, aki 84 éves volt. Mindig a templomban élt és mást nem csinált, csak imádkozásokkal és böjtölésekkel szolgált éjjel, nappal. Ő is odament Jézushoz, imádságban mondott hálát Istennek a gyermekért, aki azokhoz jött, akik a váltságot várják.
Miután elvégeztek minden szertartást, amit a törvény előírt, Józsefék Názáretbe mentek s onnan Betlehembe, ahonnét aztán Egyiptomba menekültek. Miután Heródes meghalt visszatértek hazájukba és Názáretben telepedtek le.

Imádkozzunk: Szent házadból megyek Atyám. Szent Lelked áldását add rám. Tanítsd, neveld hű gyermeked, hogy mindig tiéd lehessek. Ámen.