Isten a rendezetlenségben, káoszban lévő anyagból rendezett világot teremtett. Napot, holdat, csillagokat, és a földet. Csak szólt, de ez a szó nem emberi beszéd volt, hanem teremtő erő, amely része Istennek, de mégis más. Ugyanúgy, mint az emberi beszéd, amely az emberből jön, és  valójában több, mint hang, mert nem csak a tüdőből származik, hanem a tudat megnyilvánulása is. Van benne valami az emberből, de nem maga az ember. Isten teremtő szava Istenből származó erő, egylényegű Istennel, de mégsem ugyanaz. Mi úgy ismerjük őket mint Atya és Fiú Isten.
Az ember ha kimondja a szót, a szó elszáll, nem marad szerves kapcsolatban azzal, aki kimondta. Mégsem tagadhatjuk le azt, amit kimondtunk, mert a kimondott szónak, beszédnek értelme van, amiért mi vagyunk a felelősek, s ez a felelősség összekapcsol minket mindazzal, amiket kimondunk. Éppen így, az Atya és a Fiú Isten között is állandó a kapcsolat, mert ugyanaz a lélek, a rend és az élet szeretetének lelke, van mindkettőjükben. Ez a  lélek egy olyan erő, ami benne van mindkettőjükben, rész belőlük, de mindig több annyival, mint amennyi  a rész a másikból, tehát velük egy lényegű isteni természet, de még is más mint ők maguk. Ő Isten Lelke, a Szentlélek Úr Isten.
Isten tehát  Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy valóságos örök Isten. Ebben a Szenthármasságban létezik öröktől fogva, és létezni fog örökkön örökké.
Ámen