A világrend önmagából ered, mindenhol jelen van. Egyedül az ember képes önmegvalósításra, ami ellenkezhet a világrenddel és megzavarhatja azt. Ha nincs emberi tevékenység, akkor megvalósul egy olyan világrend, ahol nincs más, csak a természet törvényei, igazság és béke. Noha akkor is létezik a két erő, a romboló és építő, de valójában megteremtődik az egyensúly, ami egyben igazság és béke, mert a kettő kiegészíti egymást. El lehet-e dönteni, hogy az enyészet győz, mert a csillagok meghalnak, s minden ami ma egész,az holnapra széteshet darabjaira, vagy pedig az építőjellegű erő a győztes, mert új csillagok születnek, s a darabokból mindig összeáll valami új? Az ember nélküli világban fel sem merül ilyen jellegű kérdés. Az átalakulások hozzátartoznak a kozmikus világrendhez.
Nekünk, embereknek ezt a világrendet kéne megérteni és elfogadni. Világlátásunk nem lenne szabad önkényesnek és tetszőlegesnek lennie, mert létezik a valódi világrend. Ezt kéne megtalálni, megfigyelni, megközelíteni, megérteni és betartani, mert mi, az ember, beleszülettünk ebbe a világrendbe. Életünk értelme és célja nem lehet más, mint hozzájárulni, tökéletesebbé tenni, tovább vinni a világot. Az ember, aki nem érzékeli a világrendet, az nem tudja, hogy jó vagy rossz irányban halad. Életében állandó a bizonytalanság, a félelem, és élete eredménytelen, üres életté válik. Esetleg rombolni tudja a világot. Akkor vagyunk otthon ebben a világban, ha értelmünk, érzéseink, szellemünk összekapcsolódik ezzel a világgal, ha betartjuk ezt a világrendet, ha az alap a természeti törvények, az igazság, a béke megtartása. Ámen.