Szeretet a szolgálatban
Mezei Horváti M. Attila

Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között az utolsó és mindeneknek szolgája.(Márk 9:35)
Az ember ösztönösen arra törekszik, hogy kitűnjön, hogy első legyen. A baj az, hogy mindenki első, vagy legalább is az elsők között való akar lenni, és így az élet állandó versengés, tülekedés, sőt harcok színterévé változik. Sokan úgy gondolják, hogy mindent el lehet követni a cél érdekében, azért, hogy ne legyünk az utolsók között, hogy ne kelljen másoknak szolgáljunk. Jézus ennek épp az ellenkezőjét tanítja.
Minden Jézus által küldött üzenetben benne van, hogy nem jó az, ha az ember önfejű, akaratos. Hogy meg kell látni, hogy mások is emberek, nekik is lehet igazuk, ha hibáznak, akkor meg lehet – meg kell nekik bocsájtani, mert nekünk is vannak hibáink, bűneink és nekünk is megbocsájtanak. Az élet viszont azt mutatja, hogy ha valaki ezek szerint próbál élni, akkor az lesz belőle, hogy határozatlannak, gyengének fogják tartani az emberek. Ha minden vitába úgy szállunk bele, hogy más is ember, másnak is lehet igaza, akkor előbb-utóbb  megértjük, meglátjuk az ő igazát is. Mivel megértjük nézőpontját, talán el is fogadjuk, és belátjuk, hogy nincs értelme folytatni a vitát,mert mindkét félnek lehet igaza. A probléma ezzel az, hogy az akinek igazat adtunk nem azt látja, hogy mi képesek voltunk felfogni, amit mond, elfogadni azt, hanem azt mondja, hogy “ugye nekem volt igazam”. Mert az emberek legtöbbje szűk látókörű és szent meggyőződése, hogy csak neki lehet igaza. És ezzel csak azt alakítjuk ki bennük, hogy ők mindent jobban tudnak, mint mi, mert ugye minden vitában nekik lesz igazuk, és mi hiába mondjuk azt, hogy „de én vagyok az erkölcsi nyertes”, mert azt mások nem látják, nem értik. S, ha mindig belátjuk, hogy másoknak van igaza, akkor előbb utóbb még a saját magunkba vetett bizalmunk is megrendül, mert ugye végeredményben soha nincsen igazunk…
És, ha úgy teszünk, amint Jézus mond, és másokat magunk elé helyezünk, akkor valóban utolsók, mások “szolgája” leszünk, mert kihasználják azt, hogy mi őket, érdekeiket a magunkénál előbbre tesszük. És soha, egész életünkben, nem fogjuk elérni azt, amit akarunk, mert mindig másoknak a kéréseit, elvárásait teljesítjük. Az élet állandó döntések sorozata és úgy van az, hogy ha mindig magad javára döntesz, ha van elég erőd ehhez, akkor véghez viszel valamit, leszel valaki. Ha mindig másokat teszel előbbre akkor meg nyugodtan lemondhatsz álmaidról. Mert nem lehet az álmokat másképp véghezvinni, csak úgy, ha őket – s ezáltal magadat – előbbre teszed másoknál. S akkor hogyan is éljen az ember helyesen? Mi nagyobb bűn? Nem szolgálni, vagy nem megvalósítani álmaidat, talán épp azt a feladatot, amit Isten rád bízott ?
A kérdés az, hogy milyen álmaid vannak, honnan tudja valaki, hogy mi a feladata az életben, és hogy az valóban éppen az Isten szerinti feladata? Vajon nem csak az ösztön szerinti minden áron elsőnek lenni akarás hajt bennünket? A világ szerinti másokon uralkodni, vagy mások semmibevevése árán, saját önzésünk kielégítésére való elsőbbség? Jézus is elsőbbséget kínál, de ő más értéket, más feltételeket szab, mert ő nem az anyagi világban, nem a testiekben gondolkodik, hanem Ő a mennyek országában való elsőségről beszél. A kérdés tehát valójában az, hogy te világszerinti vagy lélek szerinti boldogságra vágysz. Az emberek nagy többsége elfordul Jézustól, mikor azt kéri, hogy légy utolsó, szolgálj másokat. Ennek ellenére mindig is voltak, vannak és lesznek Teréz-anyák, akik a mások boldogulásáért küzdenek és azt helyezik előtérbe. Lehet, hogy boldogok, de biztos nem gazdagok.
Honnan tudja valaki, hogy mi a feladata az életben?
Vagy rájön, vagy sem. Biztos vagyok benne, hogy Teréz anya is azért vállalta ezt az életet, mert őt ez elégítette ki, ez jelentette számára a kiteljesedést. Másképp nem vállalta volna.
Azon is el kell gondolkodni, hogy miért van az, hogy mikor belátjuk, hogy másoknak van igaza, akkor előbb utóbb a saját magunkba vetett bizalmunk is megrendül, mert úgy látjuk, hogy mások előtt nekünk soha nincsen igazunk…
Itt az első adódó kérdés: miért látjuk be, hogy másoknak van igaza?! Talán kerüljük a vitát. Lehet, hogy másokban ezt a hatást váltjuk ki, de magunk előtt?  Tudjuk, hogy igazunk van és mégis engedünk, mert látjuk a másik igazát is és akkor nem erőltetjük, hogy elfogadják azt, amit a magunk szempontjából igaznak tartunk, mert nem vagyunk annyira beképzeltek, hogy másokra erőszakoljuk a magunk akaratát. De mások épp ezt teszik, és ha én nem teszem meg, megteszi más és akkor az lesz az első, aki megteszi, én meg hátrébb szorulok, és senki oda sem figyel az én igazamra. Úgy érezzük, hogy az utolsók közé kerültünk, hogy mások szolgájává lettünk, de ne felejtsük, ez a mi választásunk volt. A megértés, az emberség, a mások igaza elfogadásának útja, egy lépés Isten országa felé. Azt azonban sohasem szabad hagyni, hogy a magunkba vetett hit megrendüljön. Mert ha mi magunk nem értjük, nem fogadjuk el magunkat és ismerjük el erényeinket, akkor ki tenné más?!
A második nagy kérdés, a bűn. A bűn ami ott van bennünk, életünkben, ami miatt szintén kételkedünk magunkban, mert úgy látjuk, hogy igazából soha nem tudunk jók lenni és a lelkiek szerint élni. Jézusnak van egy igen jó híre, üzenete. Ő eltörölte a bűnt, nincs többé!!!! Aki hisz benne, annak eltörli bűneit. Az Ő tanítása a bűnről egészen más, mint azoké, akik a másik embert eleve arra akarják kényszeríteni, hogy rossznak, javíthatatlannak fogadja el saját magát, hogy aztán az ő ‘kegyességük’ imádatot, hálát váltson ki belőlük, s ezzel megbéklyózzák, megkötözik a másikat, elveszik testi-lelki szabadságát. Az Ő tanítása az, hogy mi már nem a bűn rabságában élünk, Ő szabaddá tesz minket.
S akkor hogyan is éljen az ember helyesen?
Amikor az ember azt hiszi, hogy most – túlzással: – tökéletes helyesen él, akkor kiderül, hogy távolról sem volt annyira tökéletes. És ez minden alkalommal újra és újra kiderül, egy egész élet folyamán nagyon sokszor is. A lényeg, hogy állandóan tanuljunk.
Lehetőleg éljünk úgy, hogy a saját vágyainkat, álmainkat megvalósítsuk, és minél kevesebb rosszat, kárt okozzunk mások testében-lelkében. Ha már jót nem is tudunk tenni esetleg. Valahogy rá kell jönni arra, hogy mikor kell erősnek, kitartónak lenni, de nem fejjel a falnak menni, és mikor kell engedni.
Valahogy úgy kell, kéne élni, hogy te magad legyél megelégedve magaddal.
S akkor mindegy, hogy Bill Gates, vagy Teréz anya vagy.
Mindenki magának kell eldöntse, hogy mik a fontosak, elsődlegesek számára. Lehet a melletted levő embert hibáztatni érte, de a ‘döntés’ akkor is a tied! És te kell elszámolj vele. És az egész életeddel. A hiba ott van, hogy talán mindenhol elsőséget akarunk. Ebben a világban is, Isten országában is. Középutat keresünk, ne legyünk se túl engedékenyek embertársainkkal szemben, se túl kemények. Jézus tudta, hogy mikor kell jónak és engedékenynek lennie, és mikor kell határozottan, keményen fellépni. Ezt kéne tőle megtanulni. Ő nagyon belátott a szívekbe és elmékbe, ezért tudott helyesen dönteni. Velünk az a baj, hogy nem vagyunk eléggé emberismerők és sokszor azokkal vagyunk és ott vagyunk engedékenyek, ahol visszaélnek azzal. Jézus tudta, mit akar véghez vinni. Ezt kell tőle jól megtanulnunk, ezért kell őt igazán megismerni, megérteni, hogy eltanuljuk tőle ezt a tudományt is. Mindenkinek a maga módján igaza van, de ez nem jelenti azt, hogy a magunk igazát, tervünket, utunkat fel kell hagyjuk, el kell hagyjuk, meg kell változtassuk. Meg kell tanulnunk azt, hogy ott éljünk Krisztus tanításával, ahol ismerik ezt a tanítást, ahol elfogadják azt, hogy az az első, aki legyőzi önmagát, aki önfeláldozóan, másokért cselekszik. A szűk látókörűek valóban visszaélhetnek ezzel, de azért azt is meg kell,hogy lássuk, hogy sokan vannak olyanok is, akik örvendenek nekünk, szeretnek és megbecsülnek, éppen azért, mert ilyenek vagyunk. Még a természet is várja Isten fiainak megjelenését, mert ők jelentik az életet, a túlélést, a megmaradást.
Ámen.