Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.(János 8:36)

Ma március 15-ét ünnepeljük, az 1848-as szabadságharcra, forradalomra emlékezünk. Ünnepeljük azokat, akik életüket nem sajnálva küzdöttek azért, hogy megvalósuljon a  nemzeti függetlenség, hogy megvalósuljanak a forradalom jelszavai, a szabadság, egyenlőség, testvériség. Ilyenkor mindenki azt várja, hogy a szószéken is erről az ünnepről, ezekről a hősökről emlékezzünk. Meg kell lássuk azonban, hogy a szószék nem változhat utcai emelvénnyé, ott nem lehet ugyanúgy beszélni, mint egy kultúrház színpadán. Az igehirdető soha nem feledkezhet meg arról, hogy a szószéken, a templomban Jézus követségében van, mindenkor Jézusról tesz bizonyságot, Isten Igéjét hirdeti. A valóság az, hogy istentiszteleteinket most is és minden világi ünnep alkalmával kettős veszedelem fenyegeti.
Az egyik a formai, amikor a világias elvárásoknak igyekezünk eleget tenni, és az istentiszteleten formálisan is ezen igényeknek próbálunk megfelelni.
A másik veszély az, hogy tartalmilag is eltérünk Isten kijelentésétől, beállítottságunktól függően boncolgatjuk a magunk, nemzetünk sorsát vagy éppen a jelenlegi társadalmi helyzetet. A mostani ünnepen is lehetne például örvendezve beszélni arról, hogy végeredményben minden, amiért 1848-ban küzdöttek, az mára már megvalósult, de ugyanígy lehetne siránkozva beszélni arról, hogy szabadságharcunkat vérbe fojtották, hogy ötszáz esztendeje minden háborút elveszítettünk, darabokra szakadt országunk, és balsors ver minket, mert balsorsú nép vagyunk. Meg talán úgy is lehetne beszélni, hogy Árpád népe vagyunk, harcosok és kemények, ha kell, bármikor kihúzzuk a véres kardot, és legyőzzük az egész világot. Valójában mind a három módon tévúton járnánk, nem Isten szerinti igazságot mondanánk, hanem saját magunk elképzelését, meggyőződésünket hirdetnénk. Isten templomában azonban csak Isten üzenete kell, hogy hangozzon, éppen a felolvasott Igéből. A mai ünnepen, de bármilyen más ünnepi alkalomkor is, az kell elhangozzon, amit Isten mond Igéje által az ünneppel kapcsolatban.
A mai Ige a szabadságról szól. Arról, hogy csak akkor lehetünk valósággal szabadok, ha Isten Fia megszabadít bennünket.
Arra gondolunk, hogy az Ige éppen arról beszél, hogy valamennyien szabadságra vágyunk, szabadok akarunk lenni, és hogy ezen a napon, március 15-én, ezzel kapcsolatban a múlt dicső emlékének példája áll előttünk, amikor Petőfi feltette a kérdést: „Rabok legyünk, vagy szabadok: ez a kérdés válasszatok!” Az egykori elődök nagy tetteit soroljuk fel, bátorságukat, a példamutató összefogást, a hazáért, a szabadságért való lelkesedésüket. Azonban meg kell halljuk azt is, hogy az Ige nekünk, a március 15.-ét ünneplő embernek is felteszi a kérdést, hogy szabadok vagyunk-e? Meg kell értsük azt az igazságot, hogy a múlt dicső emléke nem tart meg bennünket, hiába soroljuk az egykori elődök nagy tetteit, ha mi semmit nem teszünk, ha mi másként cselekszünk és élünk. Csak nézzünk szét a mai hazában, nem lehet nem látni, hogy mennyire más a mi lelkületünk mint azoké volt, akiket ünnepelünk. Kishitűség, önzés, kicsinyes lelkület, széthúzás, gyűlölködés és még annyi minden más. A magunk szabadságát hangoztatjuk s valójában a bűn szolgájává lettünk. Bizony, nem lehet nekünk ma bűnbánat nélkül ünnepelni. Változtatnunk kell, őszinte és igaz számvetést kell tartanunk, fel kell mérnünk hibáinkat, tévedéseinket, a mélységet, amibe belekerültünk és meg kell keresnünk az 1848-as, meg 1956-os régi önmagunkat. A kérdés valójában most is az, szolgaságban élni továbbra is, vagy valósággal szabadok lenni! Igaz, a szabadságnak nagy ára van. Sokan áldozták érte életüket 1848-ban is , 1956-ban is, de tudjuk, hogy áldozatuk nem volt hiábavaló. Áldozatok nélkül, áldozatos harc nélkül nincs szabadulás, nincs igazi szabadság. Itt most nem arról van szó, hogy ismét fegyvert kell ragadni és polgárháborúba menni! Itt önmagunkkal kell megvívni a harcot, önmagunkat kell legyőznünk! A változás lelkünkben kell megtörténjen, mert hiába való minden rendszerváltás, ha  mi ugyanazok maradunk. Ha igazi változást akarunk, ha igazán szabadságra vágyunk, akkor azt kell meghallanunk, amit Istenünk a mai Ige által üzen nekünk: ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek. A Fiú, Jézus Krisztus a mi igazi szabadítónk! Ő minden követőjét megszabadítja a bűn szolgaságából, így nekünk is lehetőséget ad arra, hogy Isten szabad gyermekei lehessünk. Tehát ha változást akarunk, akkor őt kell elfogadnunk, az ő érettünk hozott áldozatát, igazságát, az Ő újjászülő erejét, mert csak így tudunk valóban szabadságra jutni. Csak így tudunk megszabadulni kicsinyes életszemléletünktől, csak így leszünk képesek másokért élni, másokért áldozatot hozni. Akkor külső körülményeink súlyosbodása , egyéni életünk  próbatételei ellenére is kiegyensúlyozottak tudunk lenni, tudjuk, hogy kik vagyunk, hol a helyünk és mi a feladatunk. Tudjuk, hogy mi az Ő megváltottjai vagyunk és az Ő általa kiválasztott szabadságharcos néphez tartozunk, akik a bűn és a Sátán ellen szabad lelkiismerettel harcolunk és viaskodunk. A bennem és bennünk uralkodó bűn ellen, az életünket, békességünket, jelenünket és jövőnket elpusztítani akaró valóság ellen, és azért, hogy ne maradjunk szolgaságban, elesettségben, a hátramaradottság és lemaradás mélységeiben. Ne feledjük soha, hogy a mi szabadítónk a Jézus Krisztus mindenkor velünk van, soha el nem hagy, mindenkor biztat, bátorít és örök életre vezet. Ő most is itt van velünk,  kérjük tehát, hogy  áldja meg  számunkra a szabadság ünnepét.  Ámen.