A lélek kész, a test erőtlen.

Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek, mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen.

A böjti időszak nagypéntekre, Krisztus kereszthalálára irányítja figyelmünket. Krisztus érettünk szenvedett és halt meg. Szenvedései, halála, és életének minden cselekedete arra szolgál, hogy lehetővé tegye számunkra azt, hogy megszabadulva bűntől és haláltól, Isten országában örök életre jussunk. Meg kell értsük azt, hogy habár Jézus Krisztus az, aki szenved, aki keresztre feszítve meghal, de mivel mindez a mi érdekünkben, értünk történik, Nagypénteken nem csak róla van szó, hanem mi rólunk is. A Nagypénteki eseményekben  benne van a mi földi életünk,  az, hogy hova és mire jutunk, hogy menny vagy pokol a mi osztályrészünk. Nagyon egyszerű lenne Jézust gyászolni és siratni, és azután feltámadásának örvendezni. Ennél sokkalta több kell megtörténjen. Mivel mirólunk is szó van a történetben, nem állhatunk meg ott, hogy csak egyszerűen kívülről szemlélődjünk, hanem annak aktív résztvevői kell legyünk. Habár térben és időben nagyon távol vagyunk az eseményektől, de lelkileg ott lehetünk Jézus mellett, mint az apostolok. Vele mehetünk az Olajfák hegyére, s ami az apostolokkal történik, ugyanaz, mint a mi életünk, s amit Jézus hozzájuk szól, azt nekünk is mondja, azzal minket is tanít, minket is figyelmeztet.
Jézus magukra hagyva a tanítványokat kissé tovább ment tőlük, és ott arcra borulva imádkozott, közelgő kínos halála miatt gyötrődött,  és homlokán vércseppeket izzadva szenvedett. Mi úgy gondoljuk, ha Krisztusban az örökkévaló Isten jött el az emberek közé, akkor nem kéne így féljen és rettegjen a haláltól. Isten Fiaként sokkal bátrabb kéne, hogy legyen. Jézus azonban szomorúan néz ránk, és amit a tanítványoknak mond, elsősorban éppen erre a kérdésre ad választ. „A lélek kész, de a test erőtelen.” Jézus, mint valóságos Isten, nem fél és nem retteg, hiszen ő hatalmasabb a Sátán minden erejénél. A test azonban, amiben hozzánk jött, az valóságos emberi test, az éppen olyan gyenge, erőtlen, mint mi vagyunk. Képzeld magad az Ő helyébe. Ha tudnád, hogy milyen szenvedések, kínzások, kereszthalál vár reád, minden bizonnyal félnél, rettegnél, gyötrődnél. Ha megtehetnéd, hogy a mennyei seregeket segítségül hívd, és elpusztítsd ellenségeidet, minden bizonnyal megtennéd. Jézus ezt is megtehette volna. Miért nem tette? Egyszerűen azért, mert Ő nem emberekkel küzdött, hanem magával a Sátánnal, és ezt a harcot neki, magának kellett megharcolnia. Krisztus kereszthalála egy kozmikus méretű harc azért, hogy létrejöhessen az a magasabb rendű élet, és létezési forma, amelyben nincs többé ott a Sátán, a bűn, a halál.
Ugyanakkor az is igaz, hogy Jézus elsősorban magára vonatkoztat, mikor a test gyengeségéről beszél, de valóság ez a tanítványokra és magunkra nézve is. Visszatérve a tanítványokhoz,  aludva találja őket. Mi is ugyanazt tesszük, hogy Jézus itt van, nem messze tőlünk, érettünk szenved, érettünk imádkozik, mi pedig alszunk, vagyis megfeledkezünk róla. Jézus azt mondja, azért alszunk el, mert „jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen.” A tanítványok szerették Jézust, az utolsó percig vele, mellette akartak lenni, de testük erőtelen volt, nem tudták legyőzni a testi fáradságot, meg az álmosságot, elaludtak. Mi is így vagyunk. Lélek szerint készek vagyunk, Szeretjük Jézust, az övé akarunk lenni, olyanok szeretnénk lenni, mint Ő, mindent meg akarunk tenni, amire tanít bennünket. Test szerint azonban képtelenek vagyunk ébren maradni, Jézushoz hűségesek lenni. Gyakran épp ellenkezőleg cselekszünk, mint amire Ő tanít. Testi örömök, kívánságok, szenvedélyek homályosítják látásunkat, és amikor azoknak engedünk, a bűn mély álmaiba süllyedünk. De az élet terhei, gondjai, bajai is elvonják figyelmünket Jézusról, mert ahelyett, hogy tőle kérnénk megtartatást, erőt, bátorítást, vigasztalást, mi saját erőnkből akarjuk megoldani a tulajdonképpen megoldhatatlan problémáinkat. Így aztán testileg, lelkileg erőlködünk, és belefáradunk a kilátástalan küzdelembe, nem marad erőnk arra, hogy Jézussal törődjünk, hogy őt hallgassuk, hogy vele együtt készüljünk Nagypéntekre, hogy vele együtt szenvedjünk, meghaljunk és aztán vele együtt fel is támadjunk örökkévaló életre.
Hogy ne jussunk ide, tennünk kell valamit. Jézus azt mondja a tanítványoknak. „Vigyázzatok és imádkozzatok”. Nehéz dolgot kér tanítványaitól. Azt hogy vigyázzanak Ő reá és imádkozzanak vele együtt. Mi is ezt kell tegyük, ha nem akarunk elveszni. Azt, hogy győzzük le az álmosságot, győzzük le a gyenge emberi természetet és ne a földi hiábavalóságoknak éljünk. Jézusra kell figyelni, azt kell cselekedni, amire Ő vezet minket, és vigyázni kell, hogy Őt soha el ne veszítsük. Imádkozzunk naponta, mert az imádság lelki magasságokba emel, összekapcsol minket vele, és Ő megajándékoz Isten örökkévaló országának minden ajándékával.
Ámen