Hetedik kiáltás
És kiáltván Jézus nagy szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala.(Luk.23:46)
Ez Jézus utolsó kiáltása a kereszten. Mi talán azt várnánk, hogy annyi kín és szenvedés után, amikor nyilvánvaló, hogy nincs más lehetőség, csak a halál, akkor a kiábrándultság, a keserűség, a kétségbeesés jajszavával fog kiáltani. Mi minden bizonnyal ezt tennénk, de Ő az Istenbe vetett teljes bizalom szavával kiált, imádkozik. Ezzel minket is arra tanít, hogy Istenbe vetett bizalmunkat, hitünket soha fel ne hagyjuk, meg ne tagadjuk, és hogyha szembetaláljuk magunkat rettegett ellenségünkkel, a halállal, akkor ne késlekedjünk, mentsük  lelkünket, helyezzük azt a mennyei Atya kezébe.
Jézus Istent Atyának szólítja. „Atyám”, így imádkozik, mert Ő Istennek örök természet szerint való fia, gyermeke. Valójában Ő egy az Atyával (Ján.10:30. „Én és az Atya egy vagyunk”), mert ugyanaz az Isten. Ő az Atya által kimondott szó, Ige, az isteni erő, amely megvalósítja az Atya akaratát. Ő az Atya teremtő szava, munkája nyomán jött létre a rendezett világmindenség, lett a föld és a föld teljessége. Egyenlő örök Isten az Atyával, és ott volt, amikor létrejött a földön az élet, és amikor az Atya megteremtette az embert.
·    Az ember előtt ott állt a lehetőség, hogy Istennel, Isten országában, lélek szerinti életet éljen. Az ember azonban a test szempontja szerinti jó és rossz tudásának útját választotta, amelyben ott van a rendezetlenség, a káosz, a pokol kárhozata, a halál. Mivel a test szerinti romlandóság és hiábavalóságok nem lehetnek részei Isten országának, így az ember kizárta magát mennyei otthonából, földönfutóvá, bűnnek és halálnak szolgájává, rabjává lett. A mennyei Atya ennek ellenére sem hagyta cserben teremtett gyermekét, és elhatározta, hogy kiszabadítja a bűnből, halálból és a pokol kárhozatából. Ez Isten titkos akarata, üdvterve. Szólt ismét, és szava, a teremtő Ige által belépett az időbe, és mindvégig munkálkodott a földi világban, hogy üdvterve megvalósuljon. Az idők teljességében ez az Ige testé lett, Ő Isten Fia, a Megváltó, az Úr Jézus Krisztus. Eljött az idők teljessége, vagyis Isten üdvtervének beteljesedése. Jézus hatodik kiáltása arról szólt, hogy elvégezte a rábízott munkát. Mint ember tudott úgy élni, hogy soha rosszat nem tett, legyőzte a sátán minden kísértését, meg tudta valósítani az Isten akarata szerinti erkölcsi világrendet. Ugyanakkor magára vette minden ember bűneinek terhét, azokért elhordozta a világi bíróság, Poncius Pilátus általi ítéletét, a kínzásokat, és a keresztre feszítést. Engedelmességével, szenvedéseivel az embert méltóvá tette arra, hogy az ember már földi életének idején részesülhessen Isten országában, és annak lelki javaiban.
A hetedik kiáltásban Jézus az Atyához fordul segítségért. Tudja, hogy munkája csak úgy lehet teljes, hogyha az embert a testben lévő romlandóságtól, a húsból és vérből fakadó eredendő bűntől is szabaddá teszi. Ennek érdekében el kell hordoznia a testi romlandóságot, a halált. Jézus az Ő emberi természete szerint kész a halál mélységeibe alászállani mi érettünk. Isteni halhatatlan lelkét leteszi, az Atyára bízza, hogy aztán feltámadásakor ismét felvegye azt. Így tudja Jézus kezünket fogni mikor halálunk órája elérkezett, hogy mi a halál mélységeiben is az övé lehessünk, és végül feltámadhassunk örökkévaló életre.
Ámen