3. Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz. 4. Együtt futnak vala mindketten, de ama másik tanítvány hamar megelőzé Pétert, és előbb juta a sírhoz. 5. És lehajolván, látá, hogy ott vannak a lepedők, mindazáltal nem megy vala be. 6. Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak. 7. És a keszkenő, amely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen. 8. Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, a ki először jutott a sírhoz, és lát és hisz vala. (Ján.19:3-8)

Csodálatos és szép a mai nap, és nem azért, mert a hosszú és nehéz fagyos napok után végre kezd javulni, felmelegedni az idő, nem azért, mert végre érezhetjük a várva várt tavasz leheletét, hanem mert ránk ragyog a húsvéti ünnep örömüzenete: Krisztus feltámadott! Ezt az üzenetet kell meghalljuk, és ezt kell megünnepeljük. Krisztus meghalt, de holtteste nem maradt a sírban, legyőzte a halált, újból életre kelt.
Lehet a húsvétot megszokásból ünnepelni. Elmenni a templomba, mert az úgy illik, évente két három alkalomkor, a nagy ünnepek alkalmával. Aztán jót enni-inni, vidáman szórakozni a húsvéti hagyományok szerint. Aki így tartja a húsvétot, az olyan, mint azok az emberek akik csak távolról figyelték Jézus keresztre feszítését, akik meg sem hallották Jézus jajkiáltásait a keresztfán, akik nem sírtak, mikor holttestét levették a keresztfáról, nem kísérték őt utolsó útjára, mikor sziklasírba temették, mert csak nézők voltak, és az előadás végén tovább mentek megszokott életük útján. Sok ember húsvétkor csak ilyen néző, talán még a templomba is elmegy, de aztán éli az életét tovább, hit nélkül, szeretet nélkül, önzésben, reménytelenségben, gyászban és a halál félelmében.
Nekünk azonban azt az örömöt kell átéljük, amit Péter, a hit apostola, és ama másik tanítvány, János, a szeretet apostola, átéltek húsvét reggelén, amikor  Krisztus sírjához futottak. Ők nem csak közömbös nézők voltak, hanem résztvevői Krisztus szenvedéseinek. Gyász, szomorúság és félelem volt a szívükben, és ezért amikor a sírban csak a halotti lepleket találták, ujjongva örvendeztek, mert megértették és elhitték, hogy Jézus feltámadott. Számunkra a kérdés az, hogy benne vagyunk-e a Jézus megváltástörténetében? Számot kell vessünk arról, hogy megvalósítottunk-e valamit az elmúlt 40 napos böjti időszakban a rendből magunk körül, életünkben, szívünkben és lelkünkben. Megbántuk-e bűneinket, és volt-e nagypéntekünk, mert ez az öröm csak úgy lehet a mienk, ha előbb mi is szenvedtünk, sírtunk és gyászoltunk Krisztus keresztjénél és halálánál.
Péter és János apostol együtt futottak Jézus sírjához. A mi életünk is egy ilyen futás kell legyen. Ott kell legyen benne a hit és a szeretet. János megelőzte Pétert, a szeretet mindenkor megelőzi a hitet. Egész életünk  a szeretet gyakorlása, megvalósulása kell legyen. Amikor a sírhoz közeledünk, akkor áll meg a szeretet, és engedi előre a hitet, hogy a hit találja meg Krisztus sírját, és bizonyságot adjon a feltámadásról. Mielőtt saját sírunkhoz érkeznénk, jó nekünk, hogy előbb Krisztus sírját megtalálni, mert akkor saját sírunk sem fog megrémíteni. Akkor túljutunk saját sírunkon, halálunkon, mert Krisztus feltámadott és mi is feltámadunk.
Akkor lesz teljes a mi húsvéti örömünk, ha hisszük és tudjuk, hogy ő a mi bűneinkért feszíttetett meg, hogy érettünk szállt alá a pokol és a halál mélységeibe és feltámadása nem csak azért öröm, mert ő él, hanem mert általa mi is élni fogunk.
Ámen.