19. Mikor azért este vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! (Ján.20:19)
Sötétség, bezártság, félelem! Mennyire ismert helyzetek, érzések mindannyiunk életében! Mind fizikai, mind lelki értelemben. Kiszolgáltatottság, bizonytalanság, reménytelenség. Amikor megalázottak, emberi méltóságunktól megfosztottak vagyunk. Ilyenkor érezzük azt, hogy mennyire elhibázott a mi emberi életünk, és ilyenkor érezzük azt, hogy mennyire hiányzik a fény, a szabadság, a boldogság. Ilyenkor tesszük fel a kérdést, hogy hol rontottuk el, és hogyan lehetne helyrehozni azt, amit elrontottunk. A helyzet, amelyben Jézus tanítványai vannak, ismerős a mi számunkra.  Nem értjük azonban azt, hogy miképpen lehetséges az, hogy mindez azokkal történik meg, akik Jézus kiválasztottjai, tanítványai voltak, akik végig kitartottak mellette, akik hitték, hogy ő Istennek Fia. Mi éppen abban reménykedünk, hogy számunkra a megoldás az, ha Jézushoz jövünk, ha őt megtaláljuk és magunkat, életünket reá bízzuk. Mi azonban egészen más élethelyzetben vagyunk, mint azok a tanítványok, akik az első húsvétkor egybegyűlve bezárkóztak a félelem miatt. A mi számunkra valóban Jézus a megoldás, de azt, hogy Jézus a mienk lehet és mi az övéi, azt ezeknek a tanítványoknak is meg kell, hogy köszönjük, akik ott szenvedtek és rettegtek Jeruzsálemben Jézussal, Jézusért. Az, ami velük történt, hogy a feltámadás napján nem ujjongtak, és ünnepeltek, hanem bezárkózva féltek és rettegtek, csak úgy érthető, hogyha nem feledjük nagypénteket. Akiben hittek, akitől azt várták, hogy mint király uralkodjon, azt elfogták, elítélték, megkínozták és keresztre feszítve megölték. Biztosak voltak benne, hogy Jézus mint király, és aki ugyanakkor Istennek Fia, előhívja mennyei seregeit, harcol és győzedelmeskedik. Ehelyett azt látták, hogy magára hagyottan szenved és meghal. Nem láthatták azt, hogy a harc, a küzdelem, nem csak fizikailag zajlik, hanem kozmikus méretekben, ahol Jézus, aki egyben valóságos ember és valóságos Isten, küzd a bűnnel és a halállal. Ennek a küzdelemnek az ember számára nem lehet más vége, mint a halál. Mivel Jézus valóságos ember, ebből következik, hogy ebben a küzdelemben mint embernek meg kellett halnia, hogy halálával elszenvedje az emberi természet bűneinek büntetését, és hogy megszabaduljon az emberi testben lévő minden romlandóságtól. Jézus ugyanakkor valóságos Isten is. Mivel a két természet egymástól elválaszthatatlan, Jézus mint Isten megjárta a pokol és halál mélységeit, de isteni erejével legyőzte a  test szerinti halált, és feltámadt a halálból. Az új életre támadt Jézus a maga emberi testében azonban különbözik attól, amelyik a halált elszenvedte, mert többé nem bűnös és nincs benne semmi romlandóság, hanem igaz és romolhatatlan, tehát méltó Istenhez. Jézus akkor tud segíteni rajtunk, ha vele egyé leszünk, vele együtt maghalunk és vele együtt feltámadunk, ha olyanokká leszünk mint ő, igazak és romolhatatlanok. Akkor Isten elfogad bennünket is, helyreáll a békesség Isten közt és mi közöttünk, befogad országába, oltalmaz és megtart bennünket.
A tanítványok helyzete teljesen megváltozott, amikor a feltámadott Úr Jézus Krisztus, annak ellenére, hogy az ajtók be voltak zárva, egyszer csak ott állt a középen, és köszöntötte őket: Békesség néktek. Köszöntése nem egyszerű emberi szó volt, hanem teremtő isteni Ige,amely által Jézus valódi békességet ajándékozott tanítványainak. Békességet, amelyet halála és feltámadása által hozott létre. Ez a békesség elsősorban az Isten és ember közötti békesség megvalósulása. Jézus magára vette bűneinket, így Isten nem nézi többé azokat. Többé nincsenek bűneink, Isten nem haragszik reánk, békessége, szeretete körülvesz bennünket. Jézus minden bezárt ajtó, még hitetlenségünk bezárt ajtaja ellenére is, bejön hozzánk, elhozza nekünk ezt a békességet, szeretetet. A kérdés az, hogy elfogadjuk őt, a benne és általa megvalósuló békességet, vagy sem. Ha igen, akkor megtaláltuk a lehetőséget, hogy ismét felragyogjon számunkra a fény, hogy szabadokká legyünk, hogy a boldogság betölthesse szívünket, lelkünket, életünket.
Ámen.