Elhozák a szamarat és annak vemhét, és felső ruháikat rájuk teríték, és ráüle azokra. A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháikat az útra teríté, mások pedig a fákról galyakat vagdalnak és hintenek vala az útra. Az előtte és utána menő sokaság pedig kiált vala , mondván: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban! És a mikor bemegy vala Jeruzsálembe, felháborodék  az egész város, mondván: Kicsoda ez? A sokaság  pedig monda: Ez Jézus a galileai Názáretből való próféta.
És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, a kik árulnak és vásárolnak vala a templomban, és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá. És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.
És menének hozzá vakok és sánták a templomban, és meggyógyítá őket.(Máté 21:12-14)

Ma virágvasárnapját ünnepeljük. Azt a napot, amikor Jézus királyként bevonult Jeruzsálembe. Azt szoktuk hangoztatni, hogy Jézus feltámadásával mutatta meg hatalmát, és ő a keresztről, kereszten bemutatott áldozata folytán lett a mi királyunkká. Ez a mi szempontunkból nézve valóban így is van. Amikor elfogadjuk értünk hozott áldozatát, hisszük feltámadását, és követőjévé válunk, akkor lesz királyunkká, akkor lesz számunkra király. Az Ő szempontjából nézve királysága sokkal hamarabb kezdődik, mert az Ő királysága öröktől fogva való, soha meg nem szűnt és örökké fog tartani. Jézus valóságos ember és valóságos Isten is. Istensége szerint ez az igazság nyilvánvaló. Ezt figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy amikor emberi természetet öltött magára és amikor Betlehemben beleszületett ebbe a világba, úgy jött mihozzánk, mint álruhába öltözött király, mint az igazságos Mátyás, aki ily módon tette próbára alattvalóit. Álruhában kiszolgáltatott volt, ki lehet gúnyolni, meglehetett veretni, de aztán visszatért királyi hatalommal, és aki visszaélt hatalmával, az elnyerte méltó büntetését.
Jézus Krisztus bármikor élhetett volna isteni erejével, királyi hatalmával. Bevonulhatott volna Jeruzsálembe dicsőséggel, mennyei seregek kíséretében és ítélkezhetett volna a bűnösök fölött. Ő azonban békésen, szamárháton jött a nagy városba. Akik hittek benne királyként fogadták, felső ruháikat terítették elébe, meg zöld ágakat és virágokat hintettek útjára, azonban ellenségei felháborodva ezen, már a kereszthalált készítették számára. Jézus tudta, hogy számára nincs más út, csak a kereszt útja, tudta, hogy szenvedés,kínhalál vár reá, de azt is tudta, hogy a bűn legyőzésének ez az egyetlen útja. Isteni, királyi erejét és hatalmát arra használta, hogy a kereszthalált elhordozva   harmadnapon  feltámadjon a halálból és ily módon mindazokat, akik hisznek benne, az ítélettől és kárhozattól megmentse és örökkévaló országának tagjává tegye.
Mondhatjuk azt, hogy régi történet ez, de azt is megtehetjük, hogy hitbeli képzeletünk segítségével maivá tesszük a történetet. A mai világ Jeruzsálem, mi magunk vagyunk Jeruzsálem! Fogadjuk úgy Jézust, mint aki a mai napon bevonuló király! Minden bizonnyal a mai bevonulásnak is megvannak a  külső eseményei. Ha nem is pálmaágak, és nem is olyan külsőséges formákban, min t egykor, de ünnepi gyülekezetek szerte a világ minden keresztyén templomában, mi magunk is ünnepi hangulatban, ha már beléptünk ebbe az imaterembe és foglalkozunk a témával. És Jézus jön . Belép a világba, belép életünkbe. A történet szerint végig megy az ünneplő utcákon, és egyenesen a templomba megy. Örvendezve mondhatjuk, hogy ha templomba jöttünk, akkor jó helyen várjuk a bevonuló Krisztust. Valóban jó helyen vagyunk, biztos esélyünk van rá, hogy találkozunk vele, hogy megtalál minket. Tanuljuk meg azonban azt is, hogy Jézus nem csak külső örvendezésünket nézi, nem csak külsőleges templomainkban jelenik meg, nem csak örvendezésünk,  életünk külsejét szemléli. Ő bevonul a templomba, a megépített templomokba, imaházakba, ebbe az elektronikusan felépített imaházba is, de belép, és mondjuk ezt úgy, hogy FŐLEG belép abba a templomba, amit Isten épített, testünk templomába, a szívünkbe, az életünk központjába. Megnézi azt, hogy van-e örömünnep, fogadjuk-e őt igazán ott bent a lelkünkben, vagy csak az van, amit Jeruzsálemben is talált az ottani templomban. Mert Jézus adó-vevő embereket, galambárusokat, pénzváltó kufárokat talált ottan, anyagi érdekeket. A mindenkor szelíd Jézus ostort ragadott, felborította a pénzváltók asztalait, kiűzte a templomból galambárusokat. Krisztus a mi szívünkben is rendet akar teremteni, mert meglátja, ha mi is a lelkünk mélyén adunk és veszünk, kihasználunk, becsapunk másokat. Ő meglátja mindazt ami fel van halmozva lelkünk asztalán. A különböző indulatokat, a csúnya beszédet, a gyűlölködést, az erkölcstelenséget, hitványságot, kétszínűséget, és még annyi minden mást, ami ellenkezik Isten akaratával, ami nem való az Ő templomába. Ha valóban beengedted őt virágvasárnapi szívedbe, Ő ma is, veled is megteszi azt, hogy felborítja asztalaidat, megpróbálja helyreállítani az Isteni rendet életedben. Megtanítja azt, hogy nem lehet latrok barlangjává tenni az emberi szívet, életünket. Nem szabad úgy élni, gondolkodni, ahogy  mi azt sokszor tesszük. Nem szabad mindig csak az érdekeket nézni, pénzért, hiábavalóságokért mindent odaadnunk, hitet, becsületet, valódi emberi érzéseinket. Asztalunkon , a szívünkben, életünkben legyen mindig őszinteség, becsületesség, hűség a társak közt, tisztelet szülők iránt, embertársaink felé szeretet és jóindulat. Legyen bennünk mindenkor az Istenben való hit, szeretet és bizalom, éljünk Istennek tetsző életet, látszódjék meg rajtunk mindenkor, hogy Jézus járt minálunk, hogy rendet teremtett bennünk, és mi elfogadtuk őt életünk egyedüli királyának.
Ámen.